Utazás az országba
A mai világban, ahol a technika ennyire fejlett szinten van, már nem probléma ilyen messzi országba sem eljutni. Úgy ahogy a turisták nagy része, biztos, hogy a repülést fogja választani. Ez a legkényelmesebb és a legbiztonságosabb lehetőség Thaiföldre való utazásnak. A mostani időkben Thaiföld a repülőközlekedés fejlődését éli meg és újabbnál újabb repülőtársaságok jönnek létre folyamatosan, tehát van miből választani. Csak árban és azt utazás kényelmében különböznek egymástól. Magyarországról Bankokba a repülőút kölrülbelül 12 úrát vesz igénybe, a repülőjegyek ára pedig a repülőtársaságtól és a tervezett utazás időszakától függ. Manapság nem szükséges csak utazási iroda által kiutazni, mivel egyre jobban nyer magának teret a saját felelősségre való utazás – kirándulás, amikor a látogató csak a menettérti jegyet veszi meg azzal, hogy a szükséges dolgokat csak helyben intézi majd el.
A nyaralás ára
Biztos, hogy először az fogja Önt érdekelni, hogy mennyibe jön bele egy ilyen nyaralás. Az utazási irodák verhetetlen számú és kombinációjú üdülést kínálnak, tehát válogatni nem is olyan könnyű. Dönthetünk üdülés mellett, amely főleg gyermekes családoknak ajánlott, vagy ismerkedő körutak mellett, amelyek főleg az olyan turisták számára megfelelőek, akik meg szeretnék ismerni az egész országot és a leghíresebb helyeit.
Értékelés: Thaifold last minute utak, letenky
A nyaralás 12 napra egy háromcsillagos szállodában reggelivel körülbelül 300 – 350 000 Ft – ba kerül. Ha 12 éven aluli gyermekkel utazik, akkor lehetősége van nagyon jó kedvezmények kihasználására. Ha azon turisták közé tartozik, akik nem támasztanak magas elvárásokat a szállással szemben, akkor 12 napra biztos belefér a 300 000 Ft –os határ alá. Minden esetben azonban hozzá kell számolni az egséz összeghez a repülőtéri, üzemanyag és szállás illetékeket, ami néha kellemetlen lehet, de sajnos kötelező.
Ha vonzza a Thaiföldön belüli utazás, akkor válassza a körutazást. De ez sokkal drágábban fog kijönni, mint egy egyszerű nyaralás. A körutazások általános árai 350 000 Ft felett kezdődnek, a meglátogatott helyektől és a napok számától függően. Ha magával viszi a gyermekét is, akkor teljesárat fog kell fizetnie érte is. A körutazásokkor általában nem lehet kedvezményeket igénybe venni.
Közlekedés az országban
Mivel általában nem áll rendelkezésre saját közlekedési ezsköz, érdekelheti a belföldi közlekedés. Ugyanolyan, mint maga az ország. Színes, összekavarodott, de vidám. A leggyakoribb közlekedési ezsköz az autóbusz. Késő éjjelig mennek és eléggé olcsóak. Thaiföldön érvényben van egy íratlan szabály: alkudozni, alkudozni, alkudozni. Az alkudozás része a helyi szokásoknak, jobb, ha nem ül be egy autóba addig, amíg meg nem egyezett az árban előre. Nem mehet el Thaiföldről anélkül, hogy ne hagyná magát elvinni az egyik hagyományos thaiföldi közlekedési ezsközzel: riksával és tuk – tukkal. Ezek a színes háromkerekűek Thaiföld rendszámtábláivá váltak annak ellenére, hogy a város megismeréséhez teljes mértékben alkalmatlanok méretük és a belőlük való akadályozott kilátás miatt. Mégis, aki ezt ki nem próbálta, az Thaiföldön nem járt.
Általánosságban Thaiföldön a közlekedés árbelileg elfogadható, a fő tényező a kölcsönös megértés, sokszor elődeink módszerével, tehát kézzel – lábbal.